Ha nem vagy jártas a zeneelméletben, ne lepődj meg, ha útközben némi zűrzavarral találkozol.

A nyugati zeneelmélet olyan elvekre támaszkodik, amelyeket újraértelmeztek és újraértelmeztek. Mégis, alapjában véve elég egyszerű - egyesek szerint csak tökéletes kvintek.

A diatonikus skálák fogalma a dúr skálára és az abból levezethető dolgokra épül. Egy kezdő még mindig meglepődhet, amikor meghallja, hogy léteznek hét hangból felépített moll skálák, amelyek nem számítanak diatonikusnak.

Megnézzük, miért diatonikus skála a dúr skála. Miért van a természetes moll skála ugyanazokkal a hangokkal, mint a párhuzamos dúr társa, mégis egészen másképp szól. Megnézzük azt is, hogy mik azok a diatonikus akkordok.

A zongora billentyűzetére fogunk hivatkozni, mivel a diatonikus rendszer ezen keresztül magyarázható el a legkönnyebben.

A történelmi utalások rövidek lesznek; a történelem egy másik alkalommal. Azért vagyunk itt, hogy megtudjuk, miért diatonikus skála a C D E F G A B C és nem kromatikus skála... Ne találjunk fel forró vizet útközben...

Az egyszerűség kedvéért itt csak néhány hasznos kifejezést említünk:

• Az intervallumok két hangjegy közötti távolságok.
• A hangnemet egy dúr vagy moll skála kezdőhangja határozza meg.
• A fél lépés a lehető legrövidebb intervallum két hangjegy között.
• Természetesen egy egész lépés két fél lépésből áll.

Tehát, mi az a diatonikus skála?

A diatonikus skálát általában egész lépések (más néven egész hangok ) és féllépések (más néven félhangok vagy félhangok ) rögzített sorozata határozza meg.

Ahhoz, hogy a skála diatonikus skálának minősüljön, pontosan öt egész és két féllépést kell tartalmaznia, szigorúan meghatározott módon elrendezve. Mint említettük, a dúr skála a diatonikus skála legismertebb példája.

Valószínűleg már tudod, hogy a C D E F G A B C hangjegyek alkotják a C-dúr skálát. A C a kezdő és a záró hang is, tehát összesen nyolc hang, hét egyedi hang.

Ha megnézünk egy zongora billentyűzetet, észrevehetjük, hogy ezek mind fehér billentyűk. Néhány szomszédos fehér billentyű között azonban fekete billentyűk vannak, mások között pedig nincsenek.

Az E és az F, valamint a B és a C között nincsenek fekete billentyűk, ezek alkotják a két féllépést. Ezenkívül megerősíthetjük, hogy a dúr skála öt egész lépésből áll.

*A kicsit tapasztaltabb olvasók számára itt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a harmonikus moll skála nem diatonikus skála. A melodikus moll sem az. Ennek oka, hogy a két féllépésük túl közel helyezkedik el egymáshoz. Legalább két egész lépés távolságra kell lenniük egymástól.

Hány diatonikus skála létezik?

Hét. Vegyük a diatonikus C-dúr skálát, de játsszuk az A-tól A-ig tartó sorrendet (azaz A B C D E F G A). Most már moll hangnemben vagy, és a skála A (természetes) moll skála. A C szempontjából ez is egy relatív moll skála.

Itt csak annyit teszünk hozzá, hogy ez bármely más kiinduló helyzetből, a dúr skálák bármelyik skálafokozatából elvégezhető. Ezért mondtuk, hogy hét. Hét különböző hangzású diatonikus skála.

Minden skála fokára ebben a kontextusban egy skála építhető, amely hét hangból áll. Így egyetlen dúr skálából hét diatonikus skála származik.

A nyugati zene elmélete hagyományosan a dúr és a moll hangnemeket tanulmányozza alaposan. Természetesen mind a hét skála jól ismert, bár néhányat jellemzően kevésbé intenzíven tanulmányoznak.

Érdekes, hogy történelmileg mind a hét "templomi mód" néven ismert, és a középkorban egyformán népszerű volt. Mindegyik újra népszerűvé vált a jazz harmónia és elmélet megjelenésével.

Akkor tehát hét mód van!

Igen, hét diatonikus mód létezik. Egy diatonikus skála mindig csak hét hangot (hét egyedi hangot) tartalmaz, tehát egy diatonikus módusz is.

Visszatérve a C-dúr példánkhoz, a dúr skálát jón módusznak is nevezik.

Ugyanezek a hangok, de D-től D-ig alkotják a dór módot. Ezután következik a fríg módusz (E-től E-ig), majd a lídiai módusz (F-től F-ig). A G-től G-ig a mixolídiai módusz, míg az A-tól A-ig a természetes moll skála vagy az aeolusi módusz. A B-től B-ig a lokriai módus.

A dúr hatodik fokából származtatjuk a relatív mollt, azaz az éoli módot. Ez a moll diatonikus skála.

*Az ember azt gondolhatná, hogy a hét hang, amely hét módust alkot, valahogy azt jelenti, hogy a módusok hetedik fokozatai mindig relevánsak. De ez nem így van, mivel ez a kontextustól függ. Néha vezető hang, máskor csak egy színhang, néha pedig egyszerűen irrelevánsak.

De mi a zenei skála általában?

Érdekes, hogy egyes szerzők a zenei skálákat egyszerűen hangsorozatoknak nevezik...

Rendben, de akkor mi nem mérleg?

Igen, a fentiek nem helyesek. Két hang egy szekvenciát alkot, de semmiképpen sem skálát!

Továbbá, egy adott intervallumsorozat lehet egy akkord, a hagyományos meghatározás szerint, és nem "egy skála". Erre jó példa a dúr hármashangzat, a moll hármashangzat és tágabb értelemben minden dúr és moll akkord hangjai.

Ha ezt még továbbvisszük, az ismétléssel való bővítés, például a C E G C E G C szintén nem minősül hangskálának.

Hasonlóképpen, az A C E A C E E A szekvencia szerepel a természetes moll skálában, de önmagában nem képez skálát.

C ♯ D A B C egy skála?

Mások szerint egy skálát legalább 5 hang felfelé (vagy lefelé) növekvő (vagy csökkenő) sorrendben álló hangjegyekből álló sorozat alkot.

A természetes skálákat és skálafokozatokat egész és féllépések meghatározott sorozata határozza meg. A két egész hangnál szélesebb intervallumot tartalmazó hangjegyek sorozata azonban nem igazán tekinthető "skálának".

A legtöbben egyetértenek abban, hogy a szomszédos skála fokozatok nem lehetnek másfél lépésnél távolabb egymástól. Egy skála ekkor fél és egész lépésekből áll, ahol másfél lépés is megengedett, feltéve, hogy közvetlenül utána nem következik egy másik.

Milyen más típusú mérlegek léteznek?

A mező többi részét nem diatonikus skálák népesítik be. Ezek közül a legismertebb a kromatikus skála.

A nem diatonikus változatok közül a "legszűkebb" a kromatikus skála, míg a "legszélesebb" a pentaton (moll vagy dúr, az előbbi sokkal népszerűbb).

A kromatikus egyszerűen azt jelenti, hogy egyetlen hangot sem hagyunk ki, azaz az összeset használjuk, és így a skála 13 hangból áll. A 13. hang megegyezik a kezdő hanggal.

A helyzet az, hogy minden olyan skála, amely olyan hangokat tartalmaz, amelyek nem tartoznak a természetes moll skála dúrjához, nem diatonikus skálának minősül. Ezeket pedig nem lehet felsorolni, gyakorlatilag bármi belefér.

A C C ♯ és a D egy akkordot alkot?

A kortárs elméletben: persze! Ennek oka, hogy egy akkordot már nem szükséges a harmadok (vagy azok inverzióinak) sorozata által definiálni.

A diatonikus skála és a diatonikus akkordok kontextusát nem hagyták el, hanem inkább kibővítették. A dúr hangnemek továbbra is dúr hangnemek; a diatonikus skála ugyanúgy definiált, ahogy már láttuk.

A helyzet az, hogy a féllépcsőfokok és az egész lépcsőfokok emancipálódtak. A skála fokozata attól függ, hogy hány hangjegyet használnak, és nem a "diatonikusságuktól" (na ez egy új szó!).

Így az alaphang kontextusa akkordikus értelemben kevésbé lényeges, mint korábban. A "fehér hangok" a zongorán természetesen nem kevésbé relevánsak. Csak más megközelítések is előtérbe kerültek.

Úgy hangzik, mintha a hangjegyek sorozata egy skálát és egy akkordot is jelölhetne...

Vegyük a nyugati zenei skálákat, és játsszuk le az összes hangot egyszerre. Megvan az akkord! Legalább három egyszerre megszólaló hangjegy akkordot alkot.

Kortárs kontextusban, legyen az egész hang vagy bármelyik diatonikus skála - bármi lehet. Játszd a hangokat egyszerre, és máris akkordot játszol!

Melyek a legnépszerűbb skálák (és miért ez a helyzet)?

Nos, az alapokat diatonikus és kromatikus skálák alkotják. A dúr skála (az ión módusz) természetesen még mindig a talapzat tetején áll.

A moll hármashangzatot meghatározó módok közül a dór mód a 20. században hatalmas népszerűségre tett szert. Ez annak köszönhető, hogy mind a jazz-, mind a rockzenében használják.

Ez a műfajtól és a személyes ízléstől függ. E szöveg szerzője egyszerűen azért kedveli az egyházi módokat, mert ezek (vagy azok változatai) gyakorlatilag az egész világ népzenéjében jelen vannak.

A nyugati zene szerelmesének tehát nem kell a diatonikus akkordokat vagy a diatonikus skálát előnyben részesítenie. Vagy a hét hangot bármely más hangszámmal szemben. Mindaddig, amíg elég gyakran játszanak más hangot, mindig lesz hely a kreativitásnak és a művészi alkotásnak!