A mintaközi csúcsok talán úgy hangzanak, mint azok a technikai rémálmok, amelyeket inkább elkerülnénk, de az elmúlt néhány évtizedben egyre fontosabbá váltak. Az ezredforduló előtt a legtöbb ember nem is tudott róluk. Ahogy azonban a zene egyre hangosabbá és tömörítettebbé vált a hírhedt hangossági háború során, egyre gyakrabban találkoztunk ezzel a problémával.

Szerencsére ez a korszak lassan elhalványul, a streaming és a modern műsorszórás dinamikusabb zenét követel.

Manapság már élvezhetjük a zeneszámokat egy kicsit nagyobb légtérrel, de kiderült, hogy a 0 dBFS (a digitális hangzás feltételezett felső határa) nem mindig a valódi határ. A mintavételezés közötti csúcsok akkor jelentkeznek, amikor az analóg jel a digitális átalakítás után meghaladja a digitális maximumot. Szerencsére ma már sok DAW tartalmaz "true peak" mérést és korlátozást ennek megakadályozására, és egyre több fejteret látunk, ami kevesebb esélyt ad a mintavételközi csúcsok kialakulására.

A tanulság? A digitális hang nem hagyja abba a trükközéseket, ha analógra konvertálják. Lehetnek még ilyen problémák, amiket nem vettünk észre. Ebben a blogban elmélyedünk abban, hogy mik azok a mintavételezés közötti csúcsértékek, és miért fontosak. De előbb nézzük át egy kicsit, hogyan működik a digitális hang!

Digitális audio alapismeretek

Hosszú utat tettünk meg a régi analóg idők óta, amikor minden tisztán fizikai és folyamatos volt. Most a digitális világban dolgozunk, ami a zenei produkció egész történetéhez képest még mindig egyfajta új gyerek a blokkban.

Míg a digitális hang sok előnnyel jár, mint például a többsávos produkció, az egyszerű szerkesztés és a végtelen számú plugin, a DAW-okban lévő mérőműszerek nem mindig adnak teljes képet, különösen, ha a valódi csúcsszintekről van szó.

A digitális világban van egy abszolút határa annak, hogy egy hang milyen hangos lehet, ez az úgynevezett 0 dBFS. Ha egy csúcsérték megpróbálja túllépni ezt a pontot, kíméletlenül levágják a digitális vágásnak nevezett folyamat során. Ez nem az a jó fajta torzítás, amit elképzeltél - torzítás, recsegés, minden olyan dolog, amit nem akarsz a végső keverésedben látni.

A trükkös rész az, hogy míg a hang a való világban folyamatosan folytatódik, addig a digitális rendszereknek "mérniük" vagy mintavételezniük kell a hangot. Pillanatképeket készítenek az analóg hangról (amely sima és folyamatos), és egy analóg-digitális átalakításnak nevezett folyamat segítségével digitális adatokká alakítják. Itt jön a képbe a mintavételi sebesség, amely meghatározza, hogy másodpercenként hányszor mérik a hangot.

Amint a DAW elegendő mintával rendelkezik, összeállítja őket a hang újraalkotásához, és egy hullámforma formájában vizuális ábrázolást ad nekünk. Ez a hullámforma azonban egy csomó éles, vékony csúcsból áll, amelyek nem mindig tükrözik a valódi hangzás simaságát. Ha pedig túlságosan megnyomja a hangerőt, ezek a csúcsok digitális vágáshoz vezethetnek, ami a hangsáv durva vagy torz hangzását eredményezi.

Tehát, bár a digitális technika rengeteg kontrollt biztosít számunkra, ugyanakkor néhány kihívással is jár, mint például annak biztosítása, hogy a mintavételek közötti csúcsok ne rontsák el a keverésünket!

Miért vannak mintaközi csúcsok

Talán azt gondolja, hogy "Ha van digitális plafonunk, miért kellene aggódnunk bármi miatt is?". Úgy tűnik, hogy egy limiter felcsapása és a hangerő 0 dBFS-re való felhúzása a végét jelentené, nem igaz? Nos, a helyzet az, hogy ha a zenét egészen a plafonig nyomod, akkor lehet, hogy hangosabb leszel, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobb is.

Az igazi probléma akkor merül fel, amikor a digitális jelet vissza kell alakítani analóggá. A rendszeredben lévő analóg-digitális átalakító (A/D átalakító) csak pillanatképeket tud készíteni a hangról egy rögzített mintavételi frekvencián, ami azt jelenti, hogy csak egy adott időpontban mér. Ez nem folyamatos. Tehát, bár a hangjel nagy részét rögzítjük, mindig van rá esély, hogy a minták között valami kiugrik.

És itt kezd bonyolulttá válni a dolog: a digitális tartomány valójában nem "látja", hogy mi történik e pontok között. Csak egy szép vizualizációt mutat nekünk az összegyűjtött minták alapján. Amikor a digitális jelet visszaalakítjuk analógra, a minták közötti görbét rekonstruáljuk. Ekkor surrannak be ezek a minták közötti csúcsok, amelyek magasabb csúcsokat hoznak létre, mint amit a digitális jel eredetileg mutatott.

Más szóval, ezek a csúcsok a pillanatképek közötti térben rejtőzhetnek, és amikor mindent visszaalakítanak analógra, a valós jel hangosabb lehet, mint amire számítottál - és ezzel túllépheted a feltételezett digitális plafont. Ez az, ahol a probléma rejlik!

Hogyan kerülhetjük el a minták közötti csúcsokat?

Hogyan kerülhetjük el tehát, hogy a minták közötti csúcsok megjelenjenek? A legjobb megközelítés, ha adunk a keveréknek egy kis lélegzetvételnyi teret. Ne nyomja a hangfelvételt az abszolút határig. Már az is sokat számít, ha hagyunk egy kis teret a mintavételezés közötti csúcsok felbukkanásának anélkül, hogy tönkretennénk a zeneszámot. Már egy olyan kis dolog is csodákra képes, mint a 0,2 dB-es hangtér. Komolyan, ez az apró mozgástér megmentheti a mixet attól, hogy különböző rendszereken lejátszva torznak tűnjön.

Szerencsére manapság már van néhány kiváló eszközünk, amelyek segítségével ezt tökéletesen be tudjuk állítani. A legtöbb limiter ma már valódi csúcskorlátozást kínál, ami azt jelenti, hogy úgy tervezték őket, hogy elkapják a mintavételek közötti csúcsokat, mielőtt azok problémává válnának.

Az olyan eszközök, mint a FabFilter Pro-L2, és a Waves L2 Ultramaximizer valódi csúcsmérőkkel rendelkeznek, és lehetővé teszik, hogy beállítson egy valódi csúcsplafont, és mindent ellenőrzés alatt tartson. Tehát, amikor a limiterét -0,2 dB-re állítja, biztosítja, hogy még azok a rejtett inter-sameple csúcsok se szökjenek el és ne okozzanak torzítást.

Most talán elgondolkodik: tényleg aggódnom kell a minták közötti csúcsértékek miatt, és mikor válnak problémává? A válasz néhány dologtól függ.

Ha kiváló minőségű rendszerekhez, például professzionális hangrendszerekhez vagy hifi-készülékekhez kever, ezek a mintavételek közötti csúcsértékek kevésbé jelentenek problémát. A csúcskategóriás eszközök jobban fel vannak szerelve a digitális és az analóg tartomány közötti konverziós folyamat kezelésére, így kisebb az esélye annak, hogy a keverés szétesik.

A baj akkor kezdődik, amikor a zenét kisebb, rosszabb minőségű eszközökön, például olcsó fülhallgatókon, alacsony kategóriájú autórádiókon vagy a telefon beépített hangszóróján adják vissza. Ezek az eszközök nem kezelik olyan simán az átalakítást, így a mintavételek közötti csúcsértékek torznak tűnhetnek.

Ugyanez a probléma állhat fenn, amikor a WAV vagy AIFF fájlokat alacsonyabb minőségű formátumokra, például MP3 vagy AAC formátumokra konvertálják. Ezekben a formátumokban a tömörítési algoritmusok még jobban felerősíthetik a mintavételek közötti csúcsértékeket, és ami a kiváló minőségű keverékben egy kisebb csúcsértéknek indult, az a tömörített változatban hirtelen sokkal nyilvánvalóbb problémává válhat.

És itt van még valami, amire érdemes gondolni: ha a zenéd több helyre is eljut (például streaming szolgáltatások, rádió vagy különböző formátumok), nagyobb az esélye, hogy a mintavételezés közötti csúcsok gondot okoznak.

Minden egyes alkalommal, amikor a mixedet egy új platformra vagy formátumra konvertálod, olyan, mintha telefonálnál. Minél több lépcsőfok van a folyamatban, annál valószínűbb, hogy a jel romlik.

Végső gondolatok

Mindezzel együtt a minták közötti csúcsok nem jelentik a világ végét. Sok modern kereskedelmi keverék rendelkezik velük, és még mindig remekül működnek.

Tehát, bár érdemes egy jó, valódi csúcsértékmérővel rendelkezni, és valódi csúcsérték-korlátozást alkalmazni, hogy az egyes minták közötti csúcsértékeket kordában tartsuk, ne veszítsük el az álmunkat emiatt. Egy kis extra fejterjedelemmel és a megfelelő eszközökkel a zenéje úgy szólhat, ahogyan kell.