A jazz-zene keverése egyedülálló kihívást jelent, és visszavisz minket a zenetörténet egyik legmaradandóbb műfajának gyökereihez. Sok kortárs stílustól eltérően, amelyek folyamatosan fejlődnek a technológiai fejlődéssel, a jazz az elmúlt évtizedek során figyelemre méltó módon megőrizte autentikus hangzását.

A képzett hangmérnökök igazi ismertetőjegye a jazzlemezek keveréséhez való hozzáállásukban mutatkozik meg, ahol az élő előadás lényege szabadon uralkodik, és a finom dinamikát meg kell őrizni, nem pedig újra feltalálni. Ha valaki olyan, aki pop, rock, hip-hop vagy elektronikus zene keveréséhez van szokva, nehéz lehet eltérni attól, amit jelenleg keverőmérnökként ért.

A jazz keverése árnyaltabb megközelítést igényel, a hangszerek közötti spontán kölcsönhatás megragadásától a hangzást meghatározó akusztikus tér tiszteletben tartásáig. Ma 13 bevált tippet és technikát mutatunk be a jazz keveréséhez, és megvizsgáljuk, hogy ezeknek az egyedi megközelítéseknek az elfogadása hogyan teheti Önt jobb hangmérnökké!

1. Tartsa a dolgokat természetesnek

A dzsesszzene már régóta mélyen beágyazódott a klubok és a speakeasy szcénába. Még a mai napig is magában hordozza azoknak a természetes akusztikus tereknek az esszenciáját, ahol először megszólalt.

Ez a környezethez való kötődés nem csupán történelmi, hanem a műfaj hangzásának és vonzerejének is fontos eleme. A jazzre jellemző élő, spontán és interaktív előadásmód ezekben az akusztikus keretekben virágzik! Szeretnénk hallani a terem visszhangjának árnyalatait és a zenekar zenészei közötti interakciót, még akkor is, ha technikailag nem "tökéletes".

A hagyományoknak megfelelően a legtöbb jazz hangszert tiszta, erősítetlen formában játsszák, legyen az basszusgitár, szaxofon vagy zongora. Jazz hangszerekkel dolgozó keverőmérnökként az a kihívás, hogy megőrizzük ezt a természetes autenticitást. Ha Ön a felvételekért felelős, ez azt is jelenti, hogy gondosan mérlegelnie kell a mikrofonok elhelyezését a szobában.

Hacsak a művész nem mondja kifejezetten, hogy merészkedj ki, és próbálj ki valami kísérletezőt, az elsődleges célod az kell, hogy legyen, hogy visszaadd azt az érzést, mintha a zenészekkel együtt lennél a teremben.

2. Könnyen menjen a tömörítéssel

A jazzben az érzelmek a dinamikában rejlenek, ezért a tömörítéssel való kíméletes bánásmód kulcsfontosságú.

A dzsessz eredendő dinamikai tartománya - a leglágyabb ecsetütésektől a bombasztikus fúvós szekció teljes robajáig - egy történetet mesél el. A feszültség és a felszabadulás a lényeg, ezért az egyik legnagyobb hiba, amit a keverőmérnökök elkövethetnek, a túlkompresszió.

A legutolsó dolog, amit tenni akarsz, hogy megfosztod a zenét az életerejétől, és kitéped belőle a hullámzást.

Ha tömörítést használunk a jazzben, legyen világos és egyértelmű célunk. Például használhatsz kompresszort egy kontrabasszusgitáron, hogy a pizzicato hangok és a vonós részek közötti szinteket kiegyenlítsd, hogy mindkettő szépen illeszkedjen a keverékbe.

Zongorán a tömörítéssel finoman megszelídíthetők az agresszívabb staccato szakaszok csúcspontjai, miközben megőrizhetők a lágyabb, líraibb szakaszok kifejező hangerő-változásai.

3. Használja a szalag telítettségét

A legjobb jazzlemezek némelyikét szalagra vették, így akár tudod, akár nem, a hangzás és a telítettség, amit kapsz tőle, olyasmi, amit már megszoktál.

A szalagos telítettség az egyik kedvenc telítettségi típusom, amit egy keverékben használok, különösen akkor, ha melegséget, karaktert és kohéziót akarsz. Még ha finoman használjuk is, akkor is nagyon hatásos lehet. A telítettségből származó harmonikus felhangokon túlmenően egy enyhe tömörítést is kapunk, ami a digitális felvételekből gyakran hiányzik.

Ha a szalag telítettségét használja a mesterre, akkor óvatosan közelítse meg a dolgot. A cél az, hogy az egész keveréket egységes melegséggel és teltséggel ruházza fel anélkül, hogy a tisztaság és a dinamikai tartomány sérülne. Egyesek ezt "ragasztónak" is nevezhetnék.

Néhány kedvenc szalagos telítési plug-inem közé tartozik a Universal Audio Ampex ATR-102, amely a klasszikus szalagos gép aprólékosan modellezett ábrázolását nyújtja, és a Waves J37, amelyet a hatvanas évek számos legnagyobb albumának felvételéhez használt gép ihletett.

4. Találjon helyet korán

A nyers keverésben a hely megtalálása a korai szakaszban kritikus fontosságú, különösen a jazz-zenében. Mielőtt az EQ-ért nyúlnál, fontold meg a pásztázást és a szinteket, mint a tér és a mélység megteremtésének elsődleges eszközeit. Az ötlet itt az, hogy minden elemet természetes módon illesszünk a sztereó mezőbe, hogy a későbbiekben ne kelljen az EQ-val nehézkesen bánni.

Pásztázza és állítsa be a szinteket, hogy minden hangszer a saját terében ragyoghasson. Például a ritmusszekciót kissé középen kívülre pásztázhatod, hogy tükrözze az élő környezetben való fizikai elhelyezésüket, a nagybőgő kissé balra, a zongora pedig jobbra kerüljön. A dobokat a hallgató perspektívájának megfelelően lehet pásztázni, a hi-hatot kissé oldalra helyezve, a tomposokat pedig a sztereó mezőben szétszórva, hogy valósághűbb képet adjon.

5. Hagyd, hogy a dobok döntsenek

Az egyik vezérelvem a jazz keverésénél az, hogy "hagyd, hogy a dobok döntsenek". Az én szememben a dobok hangzásbeli jellemzői és dinamikája határozza meg a keverés többi részének alaphangját.

Nézzünk meg két, egymással szöges ellentétben álló megközelítést a dobok keverésére a jazzben.

Az egyik forgatókönyv szerint a dobok lágy, csiszolt snare és visszafogott, lágy kick-dob egészítené ki a klasszikus, nyugodt, füstös lounge hangulatot. Ez a felállás megköveteli, hogy a basszusgitár, a zongora és a kürtök keverése ezt a finomságot tükrözze.

A másik oldalról viszont, ha egy mix egy nagy energiájú bebop számra koncentrál, akkor a snare éles, hangsúlyos reccsenéssel és egy feszes és markáns kickdrummal rendelkezik. Ez a dobhangzás sokkal agresszívebb és dinamikusabb keverési megközelítést követelne meg a többi hangszer esetében is.

Vegyük Paul Motian árnyalt dobhangzását Bill Evans "Sunday at the Village Vanguard" című számában, ahol ecsetkezelése nem csak elmélkedő hangulatot teremt, hanem olyan keverést is diktál, amelyben minden hangszer lélegzik és kölcsönhatásba lép. A spektrum másik oldalán ott van Art Blakey robbanékony energiája a "Moanin"-on, amely megmutatja, hogy az erőteljes, elöl és középen játszott dobolás hogyan kényszerítheti a többi zenészt arra, hogy fokozza a tempót.

6. Felkészülés az élő zenekar keverésének furcsaságaira

A jazz keverésének egyik legkülönlegesebb kihívása az, hogy hogyan keverjünk élő zenekart, ami más gondolkodásmódot jelent, mint amit általában a popzene keverésénél alkalmazunk.

Sok jazzfelvétel megörökíti az élő session varázsát. Beültetsz egy csomó jazz-zenészt egy szobába, körülveszed őket mikrofonokkal, és megnyomod a felvételt. Bár talán még mindig ez a legjobb módja annak, hogy megragadjuk az élő előadás spontán játékát és energiáját, ez olyan bonyolult problémákat is felvet, mint a vérzés és a fázisproblémák.

A bleed az egyik hangszer hangja, amelyet egy másik hangszer mikrofonja vesz fel. A jazz-zenében azonban ahelyett, hogy problémaként tekintenénk rá, inkább egy olyan lehetőségként fogadhatjuk el, amely mélységet és realizmust ad a keverésünknek.

A szobamikrofonok például felbecsülhetetlen értékűek ebben az összefüggésben. A hangmérnök ezeket arra használja, hogy az együttes közös hangzását rögzítse ugyanabban a szobában, ami olyan egységérzetet ad a keveréknek, amelyet elszigetelt sávokkal nehéz megismételni. A kulcs itt az, hogy figyeljünk a mikrofonált források közötti fáziskérdésekre.

Figyeljen a mikrofonok közötti fázisviszonyokra, különösen az egymáshoz közeli vagy ugyanazt a forrást rögzítő mikrofonok esetében. A mikrofonok fázisának megfordítása gyakran megoldja a fáziskioltást és felerősíti a vékony hangzást. A kritikus pillanatokban a legkisebbre csökkentheti az elszűrődés hatását a hangerő automatizálásával és a hangerő automatizálásával.

7. Párhuzamos feldolgozás

A párhuzamos feldolgozás az egyik kedvenc technikám általában, bár a jazz keverésénél ez kulcsfontosságú.

Az olyan effektek, mint a tömörítés, a visszhang vagy a késleltetés párhuzamos csatornákra történő buszozásával a feldolgozott jelet összekeverheti az eredeti, feldolgozatlan sávokkal, és bizonyos hangzásbeli szempontokat növelhet anélkül, hogy a keverék általános, természetes hangzását elnyomná.

Egy jazz mixben gyakran használok párhuzamos tömörítést a dobokon, a dobsávokat egy erősen tömörített buszra küldöm, majd ezt visszakeverem az eredeti, feldolgozatlan dobokkal. A végén sokkal ütősebb és egységesebb dobhangzást kapunk, amely megtartja a jazzhez elengedhetetlen finomságot és dinamikát.

A párhuzamos visszhang ugyanígy nagyszerű. Például egy szaxofon- vagy trombitasávot küldhetek egy reverbnek dedikált buszra, hogy a környezeti tér érzetét keltsem anélkül, hogy távolinak vagy elmosottnak hangzana. Természetesen, hacsak a zenész nem kéri, a legjobb, ha visszafogottan használjuk az olyan térhatásokat, mint a visszhang és a késleltetés.

8. Használja ki a kötet automatizálás előnyeit

A hangerő-automatizálás a jazz-zene keverésénél a kompresszió fölött uralkodik. Ahelyett, hogy néhány csúcspontot hallana, és kompresszorért nyúlna, hogy szabályozza őket, a hangerő-automatizálással lecsökkentheti őket a pontosabb, természetesebb szabályozás érdekében.

A kompresszió, még ha viszonylag enyhén alkalmazzák is, kiolthatja az életet egy spontán szóló pillanatból. Másrészt a hangerő-automatizálás lehetővé teszi, hogy az előadás bizonyos részeit szükség szerint felerősítse vagy lehalkítsa, és így Önöknek megadhatja a kontrollt, hogy minden árnyalat pontosan a szándékuknak megfelelően hallható legyen.

9. Finoman bánj a hatásokkal

Az, hogy milyen módon használod az effekteket a jazzalbumodon, befolyásolhatja, hogy mennyire "időtlenül" hangzik.

Bizonyos lemezek, mint például a 70-es évek jazz fúziós korszakából származó felvételek, a jellegzetes fézerrel terhelt basszusokkal, vagy a 80-as évek rocklemezei, amelyeket a gated reverbek erőteljes használata jellemez, kifejezetten elavultnak tűnhetnek a korban uralkodó effektek miatt.

Persze, a producerek és a mérnökök valószínűleg azt gondolták, hogy akkoriban innovatívak voltak, és bár így is volt, ez egy adott időszakhoz rögzíti ezeket a lemezeket, ami korlátozhatja a jövőbeli hallgatók számára a vonzerejüket.

A kulcs ahhoz, hogy egy lemez ne tűnjön elavultnak, az, hogy mindenekelőtt a zene igényeit szolgálja. Hagyd, hogy maga a lemez diktálja, hogy kell-e effekteket használni vagy sem. Például egy olyan jazzlemez, amely az 1960-as évekbeli Blue Note albumok élő, akusztikus hangulatát kívánja visszaadni, minimális effektekkel jól járna.

Másrészt, egy modern jazz fúziós projekt, mint például az Electric Masada vagy James Blood Ulmer, boldogan használhat olyan ezoterikus effekteket, mint a delay és a fézer, hogy kilépjen a műfaj normáiból. A különbség az, hogy ezek az effektek a hangzás részét képeznék, és inkább művészi nyilatkozatot tennének, mintsem hogy egy olcsó effektet ragasztanának rá a későbbiekben.

10. Találja meg a megfelelő visszhangot

Ahelyett, hogy a jazz keverésénél az időalapú effektekre támaszkodna, gyakran javaslom, hogy inkább a környezeti vagy szobai reverb beállítások felé hajoljon. Az ilyen típusú visszhangokat úgy tervezték, hogy a tér természetes akusztikáját utánozzák, és olyan levegő és dimenzió érzetet adnak, amely fokozza a felvétel élő hangulatát anélkül, hogy a zeneiséget csökkentené.

A cél az, hogy a zenekar úgy érezze, mintha együtt, egy térben játszana, még akkor is, ha a számokat külön-külön vették fel. A környezeti és a szobai visszhangok finoman kitölthetik a hangszerek közötti réseket, és egy olyan összefüggő hangzásvilágot alkotnak, amely egy élő jazzklub vagy koncertterem élményét tükrözi.

Amikor jazz mixhez választja ki a reverb hangzást, olyan beállításokat válasszon, amelyek viszonylag rövid lecsengési idővel valósághű térérzetet biztosítanak.

11. Óvakodj a hangerő háborúktól

Biztos vagyok benne, hogy mostanra már mindannyiunknak elege van a "hangerőháborúkról" szóló hírekből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vagyunk még mindig az egyre agresszívabb mastering gyakorlatok irányába mutató trendben, amelyek célja a zene minél hangosabbá tétele.

A helyzet az, hogy ez a maximális hangerőre való törekvés nem illik a jazz ethoszához. A jazz mixek az intenzitás hullámzásából és áramlásából élnek, a csendes pillanatok ugyanolyan kifejezőek, mint a hangosak.

Amikor egy jazz mixet készítünk elő masteringre és esetleges streamingre vagy sugárzásra, különös gondot kell fordítani a dinamikai integritás megőrzésére. Ha egy jazz mixet túl keményen nyomunk a limiterbe vagy a codec-be, az nemkívánatos torzítást vagy artefakteket eredményezhet. A cintányérok gyakran viselik ennek az agresszív kezelésnek a terhét.

A jazz-zene egyik legfontosabb elemeként a cintányérok jelentősen hozzájárulnak egy szám hangulatához és atmoszférájához. Ha azonban túlságosan korlátozzuk, akkor olyan keverést kapunk, amely korlátoltnak és mesterkéltnek tűnik. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a popzenében nem sok nehéz cintányért hallunk. Nem értenek egyet a nehézkes masteringgel.

Ahelyett, hogy a maximális hangerőre törekednél, hogy segítsd a mixedet a streaming platformokon, jobb, ha elfogadod a dinamikatartományt, mintha a streaming algók a hangerő büntetésként lefelé nyomnák a mesteredet.

12. Hardveres EQ-k használata

Az EQ jelentősen befolyásolhatja a végső keverés hangzását.

A konzervatívabb, klasszikus hardveres EQ-k vagy azok plugin-emulációi hozzáadhatják az analóg gazdagság és finomság édes rétegét, amely gyönyörűen működik a jazzben. Ezek közel sem olyan precízek, bár pont ez a lényeg. Azt akarjuk, hogy az EQ-választásunk zenei legyen, nem pedig sebészeti.

A Pultec EQP-1A az egyik abszolút kedvencem jazzlemezek keveréséhez. Egyedülálló képessége, hogy egyszerre vágja és erősíti ugyanazt a frekvenciát, ami mélységet és jelenlétet adhat például egy fekvő basszusgitárnak.

A Neve 1073 emulációk akkor is nagyszerűek, ha az énekhangot szeretné megédesíteni, miközben megtartja az organikus érzést.

13. Más keverékek referenciája

A referenciázás felbecsülhetetlen értékű gyakorlat minden keverőmérnök számára, függetlenül attól, hogy milyen műfajban dolgozik. Szerencsére a jazz esetében évtizedes hangzásbeli viszonyítási pontok állnak rendelkezésünkre, amelyek végigvezetnek minket a keverési folyamaton.

Válasszon ki egy professzionálisan kevert és masterelt jazz számot, amely hasonlít a sajátjához, és elemezze azt alaposan, hogy betekintést nyerjen a hangszerek egyensúlyozásába, a dinamika kezelésébe és az effektek alkalmazásába úgy, hogy az fokozza a zene érzelmi hatását és tisztaságát.

Órákon át tartó keverés után nehéz lehet megőrizni a friss szemléletet. A referálással a megfelelő perspektíva áll előtted, hogy bármikor újra ellenőrizhesd a döntéseidet, és megbizonyosodj arról, hogy a helyes úton jársz.

A végeredmény

Más zenei műfajokhoz képest a jazz-zenét elég nehéz lehet keverni. Az akusztikus hangszerek élő felvételen történő keverése nehézségekbe ütközik, és a hibákat nem lehet elrejteni olyan effektek mögé, mint a tömörítés és a visszhang.

Ezért olyan fontos, hogy a felvételek során mindent jól csináljunk. Bármelyik nagyszerű jazzkeverő elmondja, hogy a legendás jazzlemezek nem a keverési folyamatból, hanem a játékosokból, a kompozícióból és a felvételből származnak. Ha már a kezedben van, az egyetlen feladatod, hogy a hallgatás élményét emeld.

Ezek a tippek inspiráljanak arra, hogy a jazz által megkövetelt érzékenységgel és flow-val keverj, hogy minden szám, amit megérintesz, lengjen, groove-oljon és rezonáljon az eljövendő generációk számára!