Ritkán töltünk időt azzal, hogy a harmonikusokra gondoljunk, amikor producerkedünk, pedig hasonlóan ahhoz, ahogyan mi is csak azért létezünk, mert a sejtjeink léteznek, a zene, ahogyan ismerjük és szeretjük, csak a harmonikusok miatt létezik. A harmóniák megértése rendkívül hasznos lehet zenészként, producerként, keverő- vagy masteringmérnökként. Ezért ma feltárjuk ezeknek a mikrohangzási elemeknek a csínját-bínját, és azt, hogyan használhatod ezt a tudást arra, hogy jobb zenei alkotó legyél.

A harmonikus frekvenciák alapjai

A felharmonikusok olyan hanghullámok, amelyek frekvenciája a jel alapfrekvenciájának egész számú többszöröse. Úgy is gondolhat rájuk, mint egy ilyen jel frekvenciaarányára.

Hogy megértsük, hogyan működik ez, nézzünk meg egy egyszerű szinuszhullámot.

A szinuszhullám a legalapvetőbb hanghullám, mivel csak egyetlen frekvencián rendelkezik hangenergiával. Például, ha egy szinuszhullámot játszanánk le a C3-as frekvencián, és a hangot egy frekvencia spektrumanalizátoron keresztül néznénk, csak a C3-as frekvencián koncentrált mozgást látnánk.

Ha azonban ugyanazt a C3 alapfrekvenciát vennénk, és helyette négyszöghullámot használnánk, akkor az alapfrekvencia feletti frekvenciatartalmat is látnánk. A fenti frekvenciákat, amelyek egyre lágyabbak és lágyabbak lennének, minél magasabbra mennek, harmonikus frekvenciáknak neveznénk.

Ezek azok a dolgok, amelyek a négyszöghullámot négyszöghullámként szólaltatják meg. Még a négyszöghullámokon túl is, minden ismert hang (kivéve persze a szinuszhullámokat) rendelkezik valamilyen mértékben harmonikus frekvenciákkal, bár némelyik sokkal összetettebb, mint a többi.

Itt az a fontos, hogy tudjuk, hogyan helyezkednek el ezek a felharmonikus frekvenciák az alapfrekvenciához képest.

Harmonikus frekvencia elrendezése

Tegyük fel, hogy van egy alap négyszöghullámunk A4-en, ami 440 Hz.

A felette lévő harmonikus sorozat második felharmonikusa egy oktávval feljebb, A5 vagy 880 Hz-nél lenne. A harmadik harmonikus az alapfrekvencia háromszorosa lenne, ami E6 vagy 1320 Hz, a negyedik harmonikus pedig az alapfrekvencia négyszerese A6 vagy 1760 Hz.

Ez addig folytatódott, amíg a frekvenciák már nem voltak hallhatóak számunkra.

Minden hangszer minden hangja produkálja ezeket a felharmonikusokat, és gyakran hallja, hogy a zenészek felhangoknak nevezik őket, ami a harmonikus frekvenciák felcserélhető kifejezése.

Tehát, mondjuk például, hogy van egy akusztikus gitárosunk, aki a mély E húrt pengette. Nemcsak ezt a rezgő húrt hallanánk a legalacsonyabb frekvencián vagy alaphangon, hanem hallanánk a felette lévő harmonikus felhangok töredékeit is, amelyek egyre halkabbak és halkabbak lennének, minél magasabbra mennek.

Páratlan vs. páros felharmonikusok

A harmonikus sorozatban vannak olyan felharmonikusok, amelyeket páros vagy páratlan felharmonikusnak minősítenek.

A páratlan felharmonikusok az alapfrekvencia páratlan többszörösei (3, 5, 7, 9 stb.). Ezek általában fényesebben és izgatottabban szólnak, mint a melegebb, simább páros felharmonikusok, amelyek az alapfrekvencia páros többszörösei (2,4, 6, 8 stb.).

Mint hamarosan látni fogjuk, a különböző hangszereknek külön harmonikus profiljuk van, ami egyedi hangzásbeli jellemzőket ad nekik.

Természetes vs. mesterséges harmonikusok

Az alapérték egész számú többszörösei, amelyekről fentebb beszéltünk, léteznek a természetben. Valójában ez egy természetes matematikai egyenlet, amely így szól: f(n) = n x f, ahol "f" az alapfrekvencia, "n" pedig a harmonikus frekvenciák.

Beszéltünk arról, hogyan működnek ezek, amikor egy gitárhúrt pengetünk, de mi a helyzet más természetes hangszerekkel?

Ugyanez vonatkozik a billentyűzetekre is. Amikor például egy zongorista egy alapfrekvenciát játszik, a hangszer húrjai és rezonanciája szimpatikus rezgéseket bocsát ki, amelyek harmonikus rezgéseket hoznak létre. Egy trombitás ezzel szemben az alapfrekvencia feletti felharmonikus sorozatot az embouchure segítségével szabályozza.

A harmonikus frekvenciák elrendezésének módja nagy hatással lehet a hangszer általános hangszínére. Ez az egyik oka annak, hogy egy trombita miért szól annyira másképp, mint egy tuba, vagy hogy egy mély férfihang miért szól annyira másképp, mint egy magas női hang.

Harmonikusokat azonban elektronikusan vagy mesterségesen is előállíthatunk hullámformák manipulálásával.

A legtöbb szintetizátoron hullámforma-generátorokat találsz, amelyek lehetőséget adnak a szinuszhullám feletti felharmonikusok számának és típusának beállítására. Íme néhány fő hullámforma, amelyet szinte bármelyik szintetizátoron megtalálhat:

• Szinuszhullám - Mint már említettük, a szinuszhullámok adják a legtisztább és legtisztább hangot, mivel nincsenek felharmonikusok felettük. Az emberek a szinuszhullámot leggyakrabban a tiszta hanggal társítják. Ez a hang a természetben nem létezik.
• Négyszöghullám - A négyszöghullámok, amelyek fényes, harmonikusan gazdag hangzásukról ismertek, egy alapfrekvenciából és páratlan felharmonikusokból állnak. Ezek a hullámok nagyon népszerűek az elektronikus zenében. A Stranger Things intro-témájának elején lévő arpeggiáló szintetizátorok remek példája a négyszögletes hullámok működésének.
• Fűrészfoghullám - A fűrészfoghullámok a páratlan és páros felharmonikusokat használva még több harmonikus gazdagságot kínálnak, mint négyszöghullámú társaik. Élénk és zúgó hangszínük van, ami kiválóan alkalmas a leadekhez. A Deadmau5 "Strobe" című számában szereplő lead egy nagyszerű példa a fűrészfoghullámra az EDM-ben.
• Háromszöghullám - A háromszöghullámok kicsit lágyabbak, mint a négyzet- és a fűrészfoghullámok, és bár csak páratlan felharmonikusokat használnak, egyedi amplitúdóeloszlásuk miatt másképp hangzanak. Nagy rajongója vagyok a háromszöghullámoknak a chillwave zenében, mivel lágy, nosztalgikus hangzásuk van. Nézd meg a szintetizátorokat a Washed Out "Feel It All Around" című számában.

Miért használjuk a harmóniákat a zenei produkcióban, keverésben és maszterelésben?

Harmonikusok nélkül zenénkből hiányozna a hangzásbeli összetettség. Ezért a producerek és a hangmérnökök gyakran használnak harmonikus hangokat, hogy mélységet adjanak a zenének. Nemcsak azt teszik lehetővé, hogy megkülönböztessük a hangszereket egymástól a keverésekben, hanem kifejezőbb hangi energiát és háromdimenziós hallgatási élményt is nyújthatnak.

Fény nélkül nincs sötétség.

Ugyanezt a gondolatot használhatjuk a zenében is, hogy kontrasztot teremtsünk. Például egy világosabb és izgatottabb felharmonikusokkal rendelkező hangszert használhatunk, hogy kontrasztot teremtsünk egy melegebb és sötétebb felharmonikusokkal rendelkező hangszerrel szemben. A kérdés azonban az, hogy hogyan ültessük át a harmonikusokkal kapcsolatos ismereteinket a gyakorlatba?

A harmonikus sorozat használata a zene érdekesebbé tételéhez

Ha már eltöltöttél egy tisztességes mennyiségű időt a keverésről és a zenei termelésről olvasva az interneten, valószínűleg hallottál már a telítettségről.

A telítettség lényegében szabályozott harmonikus torzítás. A producerek és a mérnökök gyakran használnak olyan eszközöket, mint a szalagos gépek, csöves erősítők vagy torzító pluginek, hogy több harmonikus karaktert adjanak a zeneszámaiknak.

Például mondjuk, hogy volt egy tiszta DI basszusgitárom, bár egy rock szám kontextusában kissé élettelennek és unalmasnak tűnt. Lehet, hogy úgy döntenék, hogy egy torzító pluginon keresztül futtatom, hogy kiemelkedjen a keverékből a kemény dobok és torzított gitárok falai között.

A legtöbb esetben ezt párhuzamosan teszem meg úgy, hogy készítek egy másolatot a basszusgitárról, a másolatot 150-200 Hz körüli frekvenciára magasan áteresztem, hogy a mélyhangok tiszták maradjanak, a másolatot egy telítési pluginnal torzítom, és az eredeti basszus hanggal keverem össze.

Ugyanez igaz egy 808-asra is. Ha egy kicsit erőtlenül hangzott egy mixben, akkor egy telítési plugint használnék, hogy komplexitást adjak a magasabb felharmonikusoknak, segítve ezzel a 808-as általános kiemelkedését.

Ez egy másik folyamat, mint az EQ, amely csak a már meglévő felharmonikusok levágását és erősítését teszi lehetővé, ahelyett, hogy új felharmonikusokat hozna létre. Nézzünk meg néhányat a legnépszerűbb eszközök közül, amelyeket a keverékeinkben lévő felharmonikusok manipulálására használunk.

Népszerű eszközök a harmonikusok manipulálásához

EQ

Az EQ az egyik legalapvetőbb keverőeszköz, amely az arzenáljában van, mivel lehetővé teszi egy hangjel vagy hangjelek csoportjának frekvenciaegyensúlyának manipulálását. Az EQ segítségével például egy énekhangot sötétebbé, világosabbá, melegebbé vagy jelenvalóbbá tehet, mindezt úgy, hogy a frekvenciaspektrum bizonyos sávjait erősíti vagy gyengíti a jelen lévő felharmonikusok amplitúdójának megváltoztatása érdekében .

Popzenében előfordulhat, hogy a vokál magasabb felharmonikusait egy magas polccal erősíti, az alacsonyabb felharmonikusokat pedig egy alacsony vágással csillapítja.

Ahogy korábban említettem, a harmóniák adnak mélységet a zenénknek. Ha azonban a frekvenciaspektrum ugyanazon részén túl sok felharmonikus fedésben van a különböző hangszerekből a keverékben, akkor elveszítjük a tisztaságot. Az EQ az egyik legjobb eszköz a több jel közötti frekvenciakapcsolatok kiegyensúlyozására, hogy keveréseinket tisztábbá tegyük.

Tömörítés

A kompresszorokra nem gyakran gondolunk úgy, mint harmonikus eszközökre, mivel elsősorban a dinamikatartomány szabályozására szolgálnak. A tömörítés azonban óriási hatással lehet a jel alapfrekvenciájára és felharmonikusaira.

Például, ha tömörítést használsz egy kitartott basszusgitárjelen, akkor hatékonyan kiemeled a halkabb harmonikusokat a lágyabb részeken, ahol egyébként halkulnának.

Telítettség

A telítettség messze a leggyakoribb módja annak, hogy a mérnökök a keverékek harmonikus tartalmát manipulálják, mivel a telítettséget arra lehet használni, hogy harmonikusokat adjunk a jelhez.

Például használhatsz egy szalagos telítési plugint, hogy színt és melegséget adj egy hangjelnek, és harmonikusan gazdag felhangokat adj neki, amelyeket gyakran az "analóg hangzáshoz" társítanak. Másrészt egy gitárt futtathatsz egy fuzz pedálon keresztül, amely egy hullámforma-klippelővel párosítva páratlan és páros felharmonikusok elszórtan történő bevezetésével fényesebb, vágóbb hangzást ad.

5 módja a harmonikus hangzás használatának a mixekben

Vegyük sorra, amit most már tudunk a felharmonikusokról, és nézzük meg, hogyan használhatod ki az erejüket a keveréseidben.

1. Analóg melegség hozzáadása digitális keverékekhez

Ez az első példa elég általános, bár rendkívül hasznos lehet, ha steril hangzású keverékekkel van dolgunk, amelyeknek egy kicsit több karakterre van szükségük.

Amikor a "melegség" és a "harmonikus torzítás" szavakra gondolok, mindig a szalagos vagy csöves telítettség jut eszembe.

Nagyon ajánlom, hogy szerezz néhány tisztességes szalag- vagy cső telítési plugint, hogy finom harmonikus torzítást adj a keverékeidhez, és analógabb hangzást adj nekik. A szalagos telítettség egy kicsit finomabb, mint a csöves telítettség, és tökéletes arra, hogy melegséget adjon az egyes sávokhoz, például az énekhez vagy a szintetizátorokhoz, vagy ragasztást adjon a sávok csoportjaihoz, például a dobokhoz vagy a teljes mixekhez.

A csöves telítettséget általában akkor használjuk, ha keményebb telítettségű hangzást szeretnénk, ami tökéletes gitárhoz vagy énekhez, mivel több "vastagságot" adhat a középtartománynak.

A kedvenc szalag telítettségű plug-injeim:

• Hullámok J37
• Slate virtuális szalagos gép
• UAD Ampex ATR-102

A kedvenc cső telítettségi plug-injeim:

• PSP VintageWarmer 2
• UAD Thermionic Culture Vulture
• Softube Tube-Tech CL 1B

2. Az énekhangok jelenléte

A megfelelő telítettségi stílussal segíthetsz az énekhangoknak kiemelkedni a keverésekből.

Bár természetesen átfuttathatsz egy énekhangot egy alap torzító pluginon, például a SansAmp PSA-1-en a Pro Toolsban, és ezzel le is zárhatod a napot, a legtöbbször a harmonikus torzítás hangzását akarod elérni anélkül, hogy torzítanád. Ilyenkor hasznos lehet a torzított énekhang és a tiszta énekhang párhuzamos keverése.

Az egyik kedvenc plug-inem ehhez a Soundtoys Decapitator. Gyakran használom arra, hogy a nagy Drive gomb segítségével viszonylag erős torzítást tárcsázzak a vokálsávomra, a hangszínszabályzóval, a szűrőkkel és a telítési stílusokkal az alján állítsam be a telítettség általános hangszínét, majd a mix gombbal tárcsázzam vissza, amíg meg nem találom a tökéletes egyensúlyt a tisztaság és a telítettség között a vokálsávomban.

Másrészt, ha egy szuper fényes énekhangra vágysz, használj egy olyan telítési plugint, amely a magasabb harmonikusokra összpontosít, ahelyett, hogy egy EQ magas polcát erősítenéd.

Az egyik kedvenc plug-inem ehhez az Aphex Vintage Exciter a Waves-től.

PRO TIPP: Javaslom, hogy egy ilyen telítési plugin használata előtt helyezzen be egy de-esser-t, hogy a telítési plugin kiegyensúlyozott, jelenlévő hangzást adhasson anélkül, hogy a sziszegést kiemelné.

3. Átmeneti anyagok kezelése

Egyszer-egyszer azon kapom magam, hogy olyan hangjelekkel dolgozom, amelyek túl sok átmeneti részletet tartalmaznak. Bár gyakran a dobok a fő bűnösök, ez lehet bármi, az akusztikus gitártól kezdve a túl erőteljesen megszólaló akusztikus gitáron át a túl sok támadással rendelkező zongoráig.

Míg a tranziens anyagokat általában tompítással vagy tranziens alakítással lehet tompítani, a telítés csodálatos egyensúlyt kínál a tranziensek megőrzése és lágyítása között, ami nagyon kellemes lehet egy keverékben.

Tegyük fel, hogy van egy kisdobod, amely túlságosan ütősnek hangzik a keverésedben. Alkalmazhatsz egy finom telítettséget a jeledre (a szalagos telítettség gyakran az én módszerem ebben az esetben), megnövelve a pluginba kerülő snare szintjét, hogy lágyítsd a tranziens anyagot.

Ez azért működik, mert a telítettség egy különleges tömörítési módot hoz létre. Ez gyakran a lágy klipelés egy formáját jelenti, ahol a telítőbe kerülő hangjelet finoman korlátozzák, levágva a jel hullámformájának csúcsait, és kompressziószerű jellemzőket biztosítva.

4. Távolítsa el a durvaságot

A telítettség az egyik legjobb eszköz arra, hogy a jelből eltávolítsuk a durvaságot anélkül, hogy a jel általános jelenlétét veszélyeztetnénk.

Tegyük fel például, hogy a dobokat egy rosszul kezelt szobában vagy olcsó overhead mikrofonokkal vette fel. Mindkét esetben előfordulhat, hogy a cintányérok nagyon keményen szólnak. Már a legkisebb mértékű telítés is segíthet eltávolítani a cintányérok durvaságát azáltal, hogy a felső részek elhalványulnak, miközben megmarad a ropogós tisztaság.

Ugyanez vonatkozik az énekhangra, a snare-ekre, az elektromos gitárra vagy bármely más olyan elemre a keverékben, amely nem hangzik kellemesen a fülnek.

5. Ragasszon össze egy mixet

Végül, a harmonikus hangzást használhatod arra, hogy az egész mixet összeragaszd, és egységesebbé tedd a hangzást. Gyakran ez egy nagyon finom megközelítés, mivel nem akarsz torzítást hozzáadni, vagy a tranziensek túl erős tompításával elvenni az ütőerőt a mixedből.

Gyakran használok szalagtelítettséget a keverőbuszon, kissé beletárcsázva, hogy lekerekítsem a keverés általános keménységét, és a keverésemnek természetes, zenei színezetet adjak. Egy kis apróság itt is sokat segíthet. Javaslom, hogy alkalmazd a szalagtelítettséget a keverőbuszon, és figyeld meg, hogyan reagál a számod a dal leghangosabb pontján, hogy megbizonyosodj arról, hogy nem vezetsz be torzítást.

A természeti világ előnyeinek kihasználása

A természetben már jóval azelőtt is léteztek felharmonikusok, hogy olyan műszereket és technológiát fejlesztettünk volna ki, amelyekkel irányítani és manipulálni lehet őket. Ez az egyik oka annak, hogy a zene olyan mélyen rezonál az emberekre.

Természetesen, bár univerzálisak, a harmonikus hangzások zenei használatának módjai az idők során és a különböző kultúrákban meglehetősen drasztikusan megváltoztak, és ez az egyik oka annak, hogy ilyen hihetetlen zenei sokszínűséggel rendelkezünk.

Remélem, hogy ez a cikk legalább egy kicsit demisztifikálta a harmóniákat, mivel a zenében való felhasználásuk módjainak megtalálása rendkívül kifizetődő lehet, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy olyan eszközt használunk, amely az idők kezdete óta létezik.