Gitárosként mindannyian hallottuk már azokat az ízletes gitárszólókat, amik miatt összevissza ráncoljuk az arcunkat, és azt mondjuk: "Hogy a fenébe csinálták ezt?". Legyen az egy Hendrix-virágzás vagy egy sima, King-stílusú hajlítás Claptontól, ezek azok a varázslatos kis pillanatok a játékban, amelyeket nyalásoknak nevezünk. Ha te is szeretnél néhány olyan beteg nyalintást, amit a profiktól hallasz, akkor jó helyen jársz.
Ha tudod , hogyan és miért működnek a gitárszólók, a következő szintre emelheted a játékodat. Ebben az útmutatóban megvizsgáljuk, hogyan működnek ezek a dallamos és technikai frázisok, és ami még fontosabb, hogyan kezdheted el használni őket a saját játékodban.
Tehát, mi az a Guitar Lick?
A gitártéma olyan, mint egy kis zenei frázis vagy egy maréknyi hangjegy, amely egy dalnak ízt ad. Ellentétben a riffekkel, amelyek általában egy dal során ismétlődnek, a lickek általában egyszer vagy kétszer bukkannak fel, gyakran szólóban vagy a versszakok között, mint egy gyors kitörés.
Szeretek úgy gondolni a nyalásra, mint egy zenei felkiáltójelre. Nem uralja a beszélgetést, de ha megjelenik, akkor odafigyelsz rá.
Ha a nyelvhez hasonlítanánk, a nyalás olyan, mintha egy beszélgetés közepén használnánk egy menő szót vagy kifejezést. Lehet, hogy nem ez áll a beszélgetés középpontjában, de színt és hangulatot ad hozzá.
Ugyanígy a gitárszólamok is apró, kommunikatív ötletek, amelyek összekötik a körülöttük lévő nagyobb zenei mondatokat. Kitöltik a szólókat, életet visznek a dallamokba, és a hallgatónak adnak valamit, amibe belekapaszkodhat a spontán kifejezés pillanataiban.
A gitártémák rövid története
A gitárnyalás mélyen a bluesban gyökerezik.
Régen a blues-játékosok zenei ötleteket adtak át egymásnak, általában az 1-4-5 akkordok alapjául szolgáló progresszióra alapozva. Ha valaki kitalált valamit, ami jól hangzott, legyen az egy nagy hajlítás vagy egy ízléses hangminta, a többi játékos átvette az ötletet, és a saját ízlésük szerint alakította.
Idővel ezek a zenei kifejezések elterjedtek, fejlődtek, és néha ikonikussá váltak.
Ahogy a játékosok folyamatosan egymás ötleteire építettek, bizonyos számok eléggé elterjedtek, különösen a bluesban és a korai rockban. Néhányuk annyira népszerűvé vált, hogy egész műfajok "arcává" vált.
Például a rockabilly és a country gyakran hasonló dallamokat használ, míg a blues számtalan hajlításnak és slidnek ad otthont, amelyek a műfaj jellegzetes hangulatát adják.
A helyzet az, hogy két gitáros játszhatja ugyanazt a számot, és mégis teljesen másképp szólna. Gondoljunk csak arra, hogy valaki, mint B.B. King egy lassú, soulos hajlítást játszik, míg valaki, mint Eddie Van Halen ugyanezt csinálja. A hangjegyek ugyanolyanok lehetnek, de a stílus és az előadásmód teljesen más.
A nap végén nem csak a helyes hangok eltalálásáról van szó, hanem arról is, hogyan játszod őket.
Guitar Licks vs. Guitar Riffs
Sok gitáros összekeveri a gitárszólókat és a riffeket. Végül is mindkettő fülbemászó és emlékezetessé teszi a dalokat. A kettő között azonban nagy különbség van.
A riff általában a fő zenei ötlet, valami, ami a dalban végig ismétlődik, és lehorgonyozza a dallamot vagy a ritmust.
A trükkök viszont inkább olyanok, mint a kis zenei díszítések, amelyek időnként felbukkannak, hogy fűszerezzék a zenét.
Vegyük a Guns N' Roses Sweet Child O' Mine című számát. Az ikonikus nyitó gitárszólam Slash-től egy riff. Azonnal felismerhető, az egész számban ismétlődik, és meghatározza az egész dal hangzását. Ha meghallod ezt a riffet, pontosan tudod, hogy milyen dalra számíthatsz - ez az a horog, ami megragad és összetartja a dalt.
Vegyük például a Led Zeppelin "Whole Lotta Love" című számát. A nyitó gitárszólam egy riff. Azonnal felismerhető, és abban a pillanatban tudod, hogy melyik dalról van szó, amikor felcsendül, függetlenül a hangszíntől vagy a játékstílustól.
De nem minden riffnek kell a fő ötletnek lennie. Néha a riffek finomabbak és inkább a háttérben vannak, mint például Stevie Wonder "Superstition" című számában.
A híres clavinet riff hajtja a groove-ot, de nem feltétlenül ez áll a középpontban. Ez inkább egy ritmikai alap. Tehát bár a riffek általában központibbek, mint a licks, mégis különböző módon használhatók a dal igényeitől függően.
Gitár nyalások vs. gitárszóló
A dalszövegek és a szólók két különböző dolog, bár szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
A szóló egy hosszabb, kidolgozottabb darab, amely gyakran tartalmaz több nyalást. Bizonyos értelemben a szólók olyanok, mint a nyalások gyűjteménye, amelyek egy teljes zenei nyilatkozatot alkotnak.
Sok gitáros építőkockaként használja a nyalásokat, amikor szólót improvizál. Például valaki, mint Eric Clapton, foghat néhány klasszikus blues számot, majd improvizálhat körülöttük, hogy helyben hozzon létre egy szólót.
Az évek során egy olyan eszköztárat épített fel, amelyből bármikor elő tud venni egy-egy mondatot, ha a pillanat úgy hozza. Tehát míg egy lick lehet, hogy csak néhány másodpercnyi valami, addig egy szóló ezeket a pillanatokat használja fel arra, hogy valami nagyobb és dinamikusabb dolgot hozzon létre.
Hogyan kell írni egy Guitar Lick
Bár a gitárszólamok a bluesban gyökereznek, nem korlátozódnak egyetlen műfajra.
A rockban, a jazzben, a metálban, a countryban, mindenben találhatsz zongorajátékot. A bluesban azonban van néhány klasszikus technika, amelyet a játékosok gyakran használnak emlékezetes nyalások létrehozásához. Például a moll pentaton skála felfelé és lefelé mozgatása az egyik legmegfelelőbb mozdulat. Dobj hozzá néhány hajlítást a kék hangon (a flat 5.), és máris megvan az összetéveszthetetlen blues-érzés. Kísérletezhetsz olyan intervallumokkal is, mint a harmadok és kilencedek, hogy egy kicsit több karaktert adj a játékodnak.
Nem számít, milyen műfajban játszol, íme néhány tipp, ami segíthet megírni a saját gitártémádat:
- Kezdd egy egyszerű dallamötlettel, amely gyakran egy skálán vagy akkordon alapul (ha kell, énekeld el!).
- Kísérletezzen a ritmussal. Mint valaki, aki sok funkot játszik, szeretem a szinkópákat és a szüneteket használni.
- Használjon hajlításokat, csúszásokat és kalapács-felhúzásokat/lehúzásokat a folyékonyság és a mozgás megteremtése érdekében.
- Játsszon különböző hangkombinációkkal és intervallumokkal.
- Adj dinamikát a támadás és a pengetési technika variálásával.
- Végül pedig tartsa rövidre és emlékezetesre. A kulcs itt az, hogy ne bonyolítsuk túl.
Természetesen nincs is jobb módja annak, hogy elkezdj kísérletezni a saját dalok elkészítésével, mintha a profiktól tanulsz!
8 példa az ikonikus gitártémákra
A "Lick"
Á, a Lick. Ha valaha is zenészek, különösen jazz-játékosok között töltöttél időt, valószínűleg többször hallottad már ezt, mint beismernéd. Könnyen lehet, hogy ez a leghírhedtebb nyalintás, és nem csak a jazzben. Megtalálható a bluesban, rockban, funkban, popban... ez lett a gitáros nyalások "Hol van Waldója". Ha egyszer meghallod, nem tudod visszahallani.
Az eredetileg jazz-zenészek által híressé tett The Lick saját életre kelt. Ez egy rövid, fülbemászó hangsorozat, amely szinte bárhol működik. Mostanra már szinte mémnek számít a zenében. Az emberek szeretik használni, néha egy kicsit túlságosan is.
De akár túlzásba viszik, akár nem, oka van annak, hogy ilyen népszerű. Fantasztikus munkát végez, hogy egy kis fűszert adjon a szólókhoz és a kitöltésekhez. Tegye be az arzenáljába, csak, tudja, próbálja meg nem mindenhol használni.
Blues dupla megállók
Most, hogy a "The Lick"-ről beszélgettünk, kezdjük a dolgokat a valaha volt egyik leglegendásabb gitárnyalással - a blues dupla stopjával. Ha valaha is hallgattad Chuck Berry "Johnny B. Goode" című számát, pontosan tudod, miről beszélek. Az intro? Valószínűleg az egyik legbetegebb a rocktörténelemben.
Azt is mondhatnánk, hogy Chuck Berry ezekkel a dupla stopperekkel indította el a rock and roll forradalmat!
Mi is az a kettős megállás? Egyszerűen fogalmazva, amikor két hangot játszunk egyszerre. Ez egy klassz trükk, amely több harmonikus textúrát ad a játékodnak.
A legjobb dolog az, hogy ez a nyalás nem csak az old-school bluesban és a rock and rollban maradt meg. Mint sok más Chuck Berry-dal, ezt is kölcsönvették, újrahasznosították és számtalan dalba beleszórták azóta.
Keith Richards a Rolling Stonesból például átvette ezt a Berry-ízű dupla stopot, és a hangzásuk kulcsfontosságú részévé tette. Olyan számokban hallható, mint a "Honky Tonk Women". Angus Young az AC/DC-ből szintén nagy double-stop rajongó, bár ő az agresszívabb stílusával villamosította azt olyan számokban, mint a "Back in Black".
Jazz fúzió
A jazz fúzió egy gyönyörű középút, ahol a jazz találkozik a rockkal, és egy kicsit furcsa lesz, a lehető legjobb értelemben. A jazz improvizációját veszi, és beledob egy kis rock energiát, funky ritmusokat és egy kis pszichedéliát.
A leglegendásabb jazz-fúziós gitárosok közé tartozik John McLaughlin, aki Mahavishnu Orchestra nevű zenekarával villámgyors futamokkal és furcsa ütemekkel tépett, valamint Allan Holdsworth, aki sima legatójával és szinte túlvilági frazeálásával képes volt hangokat és elméket hajlítani. És persze Pat Metheny.
Ha a jazz fúziós nyalábok egyedi példáját keresed, Mike Einziger az Incubusból a "Summer Romance (Anti-Gravity Love Song)" című számban gyilkos nyalábokkal szolgál, különösen az a sima, legato nyaláb az első versszak előtt.
Blues virágzik
Ha tiszta blues-virágokról van szó, senki sem tudott úgy játszani, mint Jimi Hendrix. Persze, Hendrix a vad torzításairól és a gitárja akarata szerinti hajlításáról volt ismert, de amikor visszavett a tiszta hangzásokból, ott történt az igazi varázslat.
A "Little Wing"-ben Hendrix minden idők egyik legszebb kifejezőbb gitárintróját rakja le, amely több egyedi lickből áll. Az egész precíz, mégis teljesen könnyednek érződik, arpeggiókat, kalapálós és lehúzós játékokat kombinálva, mindezt egy tiszta, üveges Strat hangzással.
"Funk #49" - James Gang - Pre Bends
A pre-bend egy ügyes gitárnyalás technika, ahol a húrt meghajlítod, mielőtt ténylegesen megütnéd a hangot, így amikor megpengeted, a hang már a meghajlított helyzetben énekel. Ez egyike azoknak a mozdulatoknak, amelyek egy nyalásnak egy kis plusz személyiséget és hangulatot adnak, és Joe Walsh egész karrierje során blues Jediként használta.
Míg szólómunkáinak nagy része gyönyörűen mutatja be ezeket az előhajlításokat, az egyik legjobb példát a James Ganggel való korai munkájában találjuk, különösen a "Funk #49"-ben.
Kanyarok és csend
A blues zenében a kanyar az a hely, ahol a gitáros és a hallgató közötti beszélgetés zajlik. Szinte énekhangot ad a gitárnak.
A húr meghajlításával a hangmagasságot egy magasabb hangmagasságig nyújtod, olyan feszültséget és feloldást adva hozzá, amire a szavak néha nem képesek. És senki sem értette meg úgy a hajlítás erejét, mint B.B. King.
B.B.-nek egyedi stílusa volt, amikor a hajlításokról volt szó. Nem csak a hangot hajlította meg, hanem lassan, és amikor elérte a csúcspontját, használta ikonikus csuklót lendítő vibratóját.
De amiben igazán megmutatkozott a zsenialitása, az az volt, hogy tudta, mikor nem kell játszani. A frázisok közötti csend ugyanolyan fontos volt, mint a hangok, amelyeket meghajlított. King teret hagyott a nyalások között, időt adva a hallgatónak, hogy érezze a hangot, mielőtt egy újabb lélekkel teli hajlítással lecsapna rá.
A hajlítások és a csend kombinációja tökéletes lecke a gitártéma dinamikájából. Amikor teret adsz a hangjegyeidnek, hogy lélegezhessenek, várakozást keltesz, és minden egyes frázis még erősebben üt.
Jazz oktávok
A jazzgitár egyik jellegzetes mozdulata az oktáv technika, ahol ugyanazt a hangot két különböző húron játszod, egy magasabb és egy mélyebb húron, ami teltebb, dinamikusabb hangzást eredményez. Ezt a technikát nem más tette híressé, mint a legendás Wes Montgomery, akinek vajpuha játéka és oktávfutásai a jazzgitározás egyik védjegyévé váltak.
Nézze meg a fenti videón 5:51-nél, hogy lássa, hogyan működik!
A játék valójában egyszerűbb, mint amilyennek hangzik. Az ujjaidat két húrra helyezed, jellemzően kihagyva egyet a kettő között (például a D és a H húrt), és ügyelj arra, hogy a két hangjegy egy oktávra legyen egymástól. Onnan csúsztasd fel és le az alakzatot a nyakon.
Szeretem az oktávokat használni, hogy a gitárszólamokat dallamosabbá tegyem.
Old-School Funk
A régimódi funk gitározás a feszességről szól. A funk szólók nem hosszú, elnyújtott gitárszólók, hajlításokkal és arpeggiókkal. Rövidek, pontosak, és tele vannak ritmussal és hangulattal.
Ha van egy gitáros, aki meghatározta ezt a stílust, akkor az Jimmy Nolen, aki James Brown jellegzetes hangzása mögött áll. Nolen "chicken scratch" szólógitárjátéka lett Brown zenekarának szívverése, és éles, ütős hangzása a funk gitárosok egész generációjára volt hatással.
A funk gitárszólók elsajátítása a ritmus elsajátítását jelenti. Használj olyan technikákat, mint a tompított pengetés, a gyors csúszások és a szinkópás pengetés, hogy elkapd a feszes, funky hangulatot.
Végső gondolatok
A gitárszólók a fűszer, amit hozzáadunk, hogy ízeket hozzunk ki a játékunkból. Bár lehet, hogy nem rendelkeznek az emlékezetes riffek azonnal felismerhető erejével, a nyalások adják meg a szólóknak és a frázisoknak azt az extra kis személyiséget.
Egy jól játszott nyalintással megtörheted az egyhangúságot, és egy egyszerű dallamot valami különlegessé varázsolhatsz, legyen az egy bluesos kanyar vagy egy jazzes oktávfutam.
Ha el akarod kezdeni a nyalábok beépítését a zenédbe, néhány nagyszerű forrás a JustinGuitar, Pickup Music, sőt olyan YouTube-csatornák, mint a Marty Music vagy Jens Larsen a jazz számára. Ezek a platformok lebontják a klasszikus és modern nyalásokat, és megmutatják, hogyan használhatod őket valódi dalokban.
Ha már van néhány a tarsolyodban, kezdj el kísérletezni azzal, hogy gitárszólókba és dalokba illeszd őket. Minél többet fedezel fel, annál inkább a saját, egyedi hangzásod természetes kiegészítőivé válnak majd ezek a nyalások!
