Szintetizátor beszerzésén gondolkodik, de teljesen elveszettnek érzi magát, hogy hol kezdje?

Nem vagy egyedül. Ha valaha is besétáltál már egy zenei boltba, és csodálkozva bámultál egy fényes szintetizátort a gombok, gombok és csúszkák labirintusával, és azon tűnődtél, hogy vajon van-e hozzá saját használati utasítás az élethez, akkor én is jártam már így.

A szintetizátorok bonyolult szörnyetegnek tűnhetnek, de a helyzet a következő: ha egyszer lebontod őket, meglepően könnyen megközelíthetőek. Olyan, mintha főzni tanulnál - kezdd el egyszerűen, és hamarosan te fogod összeütni az ínyenc szonikus ételeket.

Mi az a szintetizátor?

A szintetizátorok olyan elektronikus hangszerek, amelyek analóg vagy digitális feldolgozást használnak a hangok előállításához. A szintetizált hangok nagyon egyszerű, oszcillátorok által generált, úgynevezett hullámformákként ismert hangjelekből indulnak ki (ezekről bővebben alább).

Ahogy ezek az alapvető hullámformák áthaladnak a szintetizátor különböző komponensein, különböző módon alakítjuk, szűrjük és bővítjük őket, lehetővé téve számunkra, hogy végül a komplex hangok rendkívül széles skáláját állítsuk elő ezekkel a hangszerekkel.

A szintetizátorok korai időszakában gyakran használták őket arra, hogy megpróbálják utánozni (vagy szintetizálni) a hagyományos akusztikus hangszerek hangzását. Bár erre még mindig használhatók, a szintetizátorok manapság sokkal gyakrabban használhatók olyan hangok létrehozására, amelyekről az elektronika előtti korszakban álmodni sem lehetett volna.

Analóg szintetizátorok vs. digitális szintetizátorok

A korai szintetizátorok a digitális korszak előtti időszakban készültek.

Ez azt jelenti, hogy tisztán analóg technológiával kellett működniük. Az analóg szintetizátorok, ahogyan ma ismerjük őket, először az 1960-as években jelentek meg.

Közvetlenül az elektromosságból generálnak hangot, amit a szintetizátor oszcillátorain keresztül alakítanak hanggá. A különböző hangokat a jel feszültségének és a szintetizátor áramkörein keresztülvezető útvonalának szabályozásával hozzák létre.

Az analóg szintetizátorokat ma nagyra tartják, mivel sokan szeretik az áramköreik által generált gazdag, meleg hangzást.

Az 1980-as évektől kezdve azonban a digitális szintetizátorok is csatlakoztak a bulihoz. A digitális technológia teljesen új szintézisformákat és sokkal nagyobb rugalmasságot tett lehetővé. A digitális technológia sokkal olcsóbb is volt, és ezen a ponton a szintézis az amatőr zenészek számára is sokkal megközelíthetőbbé vált.

Monofonikus vs polifonikus szintetizátorok

A monofonikus szintetizátorok egyszerre csak egy hangot tudnak lejátszani.

Ez azt jelenti, hogy általában alkalmasabbak a vezető és basszus szólamok eljátszására, ahol az akkordok lejátszására való képtelenségük nem jelent problémát. Polifonikus szintetizátorra lesz szükséged, ha egynél több hangot akarsz egyszerre játszani.

A polifonikus szintetizátoron egyszerre lejátszható hangjegyek száma gyakran korlátozott, ezért vásárláskor ezt is vizsgálja meg.

Egy "négyhangú polifóniával" rendelkező szintetizátor például négy hangot tud egyszerre lejátszani.

Sok szoftveres szintetizátoron megváltoztathatja az adott patch-en elérhető hangok számát. Így előfordulhat, hogy talál egy olyan presetet, amelyik tetszik Önnek, és alapértelmezés szerint monofonikus, de szükség esetén átállítható polifonikusra.

A szoftveres szintetizátorok térhódítása

Az 1990-es évek óta maga a zenei produkció elsősorban digitális tevékenységgé vált. Az olyan hardveres szintetizátorok mellett, mint amilyeneket a korábbi évtizedekben használtak, ma már olyan szoftveres szintetizátorokat is használhatunk, amelyek teljes egészében a DAW (Digital Audio Workstations) -on belül működnek.

Bár sok szintetizátor-rajongó még mindig a hardveres lehetőségeket részesíti előnyben, a szoftveres szintetizátorok hihetetlen választéka létezik. Ezek közül néhány nagyon pontosan utánozza a vintage szintetizátorokat, míg mások olyan újabb technológiát használnak, amely lehetővé teszi olyan hangok létrehozását, amelyek az elektronikus zenészek korábbi generációi számára elérhetetlenek voltak.

Ha egy igazán analóg hangzásra törekszik, akkor az egyetlen módja annak, hogy elérje azt hardveres szintetizátorok használatával. Lehet, hogy Ön is szereti a fizikai szintetizátor tapinthatóságát, így a hardveres utat választja, még akkor is, ha digitális szintetizátorokkal szeretne dolgozni. Érdemes azonban megfontolni a DAW-ba épített szintetizátor rugalmasságát és könnyű kezelhetőségét.

A szintetizátorok rövid története

Már említettük, hogy az 1960-as években kezdtek megjelenni az első felismerhetően "modern" szintetizátorok. Az elektronikus hangszerek azonban már sokkal régebb óta léteznek. A telharmonium egy elektromos orgona volt, amelyet még 1897-ben szabadalmaztattak. Az első Hammond orgona az 1930-as évek közepén jelent meg.

A Theremin egy lenyűgöző hangszer, amelyet az előadó fizikai kontaktus nélkül irányít. Szabadalmaztatására 1928-ban került sor, és a hangját talán már ismeri, mivel azóta gyakran használják sci-fi és horrorfilmekben.

A Moog szintetizátor 1964-ben debütált, és ez volt a szintézis korszakának kezdete. A korai Moogok nagyméretű, moduláris szintetizátorok voltak (számos komponensből vagy modulból épültek fel, amelyeket patchkábelekkel kötöttek össze). 1970-ben bemutatták a Minimoogot, és hirtelen a szintetizátorok sokkal elérhetőbbé váltak.

Ezek voltak az első szintetizátorok, amelyeket zenei boltokban árultak. Drágák voltak, ezért főleg komoly zenészek használták őket, de ez volt a kezdete annak, hogy a szintetizátorok valóban bekerültek a mainstreambe. Abban különböztek a korai Moogoktól, hogy nem voltak modulárisak, és billentyűzetet építettek beléjük. Más szóval, nagyon hasonlítottak a legtöbb mai szintetizátorhoz.

Nagyon gyorsan több szintetizátorgyártó cég jött létre, olyan márkák, mint az ARP és az EMS is belépett a harcba. A 70-es évek végén kezdtek megjelenni a digitális szintetizátorok, és 1983-ban a Yamaha kiadta a DX7-et - az első szintetizátort, amelyből több mint 100 000 darabot adtak el. Ez a klasszikus szintetizátor máig minden idők egyik legkelendőbbje, és egy olyan korszakot nyitott meg, amelyben a szintetizátor valóban tömegpiaci hangszerré vált.

Az 1990-es években megszülettek a szoftveres hangszerek, és újraéledt az analóg szintetizátorok iránti érdeklődés. A 2000-es évek elején a 70-es évek analóg szintetizátorai meleg hangzásuk miatt felértékelődtek, és gyakran az eredeti áruknál jóval drágábban adták el őket. Ez vezetett ahhoz, hogy a 2010-es években különböző cégek, például a Moog, a Korg és az Arturia vadonatúj analóg szintetizátorokat gyártottak, megfizethetőbb áron.

A szoftveres szintetizátorok folyamatosan fejlődtek, az analóg emulációk egyre pontosabbá váltak a hangzás tekintetében, miközben az olyan szoftvercégek, mint az Xfer Records és a Native Instruments tovább feszegették a szintézissel előállítható hangok határait.

Hogyan működnek a szintetizátorok?

A szintetizátorokkal való kísérletezés megkezdéséhez fontos megérteni, hogyan jönnek létre a szintetizátorhangok. Ez segít megtanulni, hogyan szerkesztheti gyorsan és hatékonyan az előbeállításokat, és elindulhat a saját hangok nulláról való létrehozásának útján.

Amint elsajátította a hangzás előállításának és megformálásának módját, megtanulja, hogyan állítsa be a paramétereket, hogy pontosan az Ön által kívánt hangzást hozza létre. Az alábbiakban bemutatjuk a szintetizátorok alapvető építőelemeit, és elmagyarázzuk, hogy az egyes komponensek mit csinálnak.

Oszcillátorok

A jel útja egy szintetizátorban az oszcillátorokkal kezdődik. Ezeket már említettük fentebb; ezek generálják az alapvető hullámformákat, amelyek a szintetizált hangzás alapját képezik. A szinuszhullám a legtisztább, legegyszerűbb hang. Harmonikusokkal kiegészítve más, kissé összetettebb hullámformákat hozhatunk létre.

A felharmonikusok olyan felhangok - további magasabb frekvenciájú hangok -, amelyek a gyökérhangra vagy az alapfrekvenciára rétegződnek. Ezek teszik a hangot gazdagabbá és összetettebbé.

A felharmonikusok bevezetésével új hullámformák hozhatók létre, például négyzet, háromszög és fűrészfog hullámok. Minden hullámforma másképp szól, és a legtöbb szintetizátoron kiválaszthatja, hogy az oszcillátorok milyen hullámformákat produkáljanak.

Egy példán keresztül magyarázzuk el érthetőbben ezt a folyamatot. A 100 Hz-es szinuszhullám egyetlen 100 Hz-es hangból áll. A 100 Hz-es fűrészfoghullám azonban úgy jön létre, hogy több további szinuszhullámot rétegezünk a 100 Hz-es alapfrekvenciára. Ez 200Hz-es, 300Hz-es, 400Hz-es és így tovább - minden további harmonikus halkabb, mint az előző.

Elég gyakori, hogy a szintetizátorok zajgenerátorral is rendelkeznek. Ez olyan hangot produkál, mint a rádióban hallható statikus zaj. Ezt össze lehet keverni az oszcillátorok által előállított hangokkal, hogy több ropogást és vastagságot biztosítson.

Szűrők

Ahhoz, hogy elmagyarázzuk, mit csinálnak a szűrők egy szintetizátoron, használjunk egy analógiát. Ha egy szintetizált hang létrehozását egy szobor létrehozásához hasonlítjuk, amikor kiválasztjuk, hogy az oszcillátorunk milyen hullámformát fog generálni, az olyan, mintha kiválasztanánk, hogy milyen kőzetből fogjuk faragni a szobrunkat - kiválasztjuk a nyersanyagot.

A szűrők olyanok, mint a szobrászok szerszámai - velük elkezdhetünk egy határozott formát faragni az általunk kiválasztott nyersanyagból.

A leggyakoribb szűrőtípusok a magas- és az aluláteresztő szűrők. A magaspass szűrők egy bizonyos pont alatt minden frekvenciát levágnak (a magas frekvenciákat átengedik), az aluláteresztő szűrők pedig egy bizonyos pont felett minden frekvenciát levágnak.

Ezeket tehát arra használhatjuk, hogy hangunkat vastagabbá vagy vékonyabbá, sötétebbé vagy világosabbá tegyük. A szűrők a frekvenciákat is felerősíthetik. A szintetizátorok szűrőszekcióján gyakran látni fogod a "rezonancia" feliratú vezérlőt - ezt arra használhatod, hogy hangosabb csúcsot hozz létre a szűrő határfrekvenciájánál (azon a ponton, ahol a szűrő elkezdi kiszűrni a hangot).

Ez egy csengő hangot hoz létre, és drámai hatásokat eredményezhet, ha a szűrőt valós időben állítjuk be, miközben a szintetizátor játszik.

LFO-k

Az LFO az alacsony frekvenciájú oszcillátor rövidítése. Ez az oszcillátor valami mást csinál, mint az eddig tárgyaltak - olyan frekvenciákat sugároz, amelyek valójában az emberi hallás határa alatt vannak, ami azt jelenti, hogy nem lehet hallani őket.

Amit hallhat, az a többi oszcillátor által generált hangra gyakorolt hatásuk. Az LFO-kat a szintetizátor hangjának modulálására használják - létrehozhat velük hullámzó vibratót vagy csillogó tremolo effekteket.

Gondolj a klasszikus dubstep "wub" basszus hangra; az ingadozó hangszín egy LFO hangja működés közben. Az LFO szinkronizálható a projekt tempójához, így a moduláció a zene ritmusához igazodik - vagy szabadon mozoghat.

ADSR burkológörbék

Az ADSR az attack, decay, sustain és release rövidítése.

Az ADSR burkológörbe azt szabályozza, hogy a hang hogyan viselkedjen az idő múlásával, az indítás pillanatától kezdve. Azt, hogy egy hang hogyan kezdődik, a támadás határozza meg. Egy nagyon rövid támadással rendelkező hang nagyon hirtelen és élesen kezdődik - gondoljunk csak egy dobütésre vagy egy kézcsapásra.

Ahogy a támadási idő hosszabbodik, a hang fokozatosabban kezdődik. A duzzadó hegedűhangnak hosszú a támadási ideje.

A bomlás az, hogy a hang milyen gyorsan oszlik el a kezdeti becsapódástól. Egy megpengetett hegedűhúrnak gyors a lecsengési ideje, míg egy erőteljesen leütött zongorahúrnak hosszabb a lecsengési ideje.

A fenntartás szabályozza, hogy a hangjegy meddig tart, amíg lenyomva tartod. Egy pengetett hegedűhangnak egyáltalán nincs kitartása, míg egy tartott zongorahangnak sokkal hosszabb lehet a kitartási ideje. Egy szintetizátor a végtelenségig képes fenntartani, ha akarjuk - a hang addig fog szólni, amíg lenyomva tartjuk a hangot.

A feloldás azt diktálja, hogy a hangjegy mennyi ideig szólaljon meg, miután feloldottuk a hangjegyet. A nagyon rövid elengedés azt jelenti, hogy a hang szinte azonnal abbamarad, amint elengedjük a billentyűt. A két másodperces elengedési idő azt jelenti, hogy ennyi időbe telik, amíg a hang elhalkul, miután elengedtük a billentyűt.

A szintetizátorok különböző típusai

A szintézisnek számos típusa létezik, és ezek segítségével változatos hangok hozhatók létre. Az alábbiakban röviden ismertetünk néhányat a leggyakoribb típusok közül, amelyekkel találkozhat.

Szubtraktív szintézis

A klasszikus analóg szintetizátorok szubtraktív szintézissel működtek - és az őket utánzó modern virtuális hangszerek is hasonlóan működnek.

Ezt a fajta szintézist "szubtraktívnak" nevezik, mivel egy alap hullámformával kezdjük, és szűrőkkel és burkológörbékkel eltávolítjuk (kivonjuk) belőle a frekvenciatartalmat, amíg el nem érjük a kívánt hangot.

Már elmagyaráztuk, hogy az analóg szintetizátorokat gazdag, meleg hangzásuk miatt becsülik. Ez a hullámforma összetett viselkedésének köszönhető, ahogy az analóg szintetizátor áramkörön keresztül halad. Ezek az áramkörök színezik, ami azt jelenti, hogy a létrehozott hang nem tökéletes vagy érintetlen - de karakteres.

A régebbi analóg emulációk hajlamosak voltak túl tisztán és digitálisan szólni - nem tudták megközelíteni az eredeti gépek hangzását. Az újabb analóg emulációk azonban az eredeti analóg áramkörök felépítését utánozzák, hogy a lehető legközelebb kerüljenek a kívánt analóg hangzáshoz. Ezek gyakran nagyszerűen szólnak - hangzásuk sokkal közelebb áll az őket inspiráló szintetizátorokhoz.

Additív szintézis

Az additív szintézis a szubtraktív szintézissel ellentétes módon működik.

Ahelyett, hogy kivonnánk egy hullámformából, új hangot építünk a semmiből - egy-egy harmóniát. Az additív szintézis során az egyes felharmonikusok frekvenciájának és amplitúdójának (hangerő) szabályozásával hozhatunk létre hangokat.

Ez azt jelenti, hogy olyan szokatlan hangokat hozhatunk létre, amelyek a szubtraktív szintézis használatával elérhetetlenek lennének. A felharmonikusainkkal nem mindennapi dolgokat tehetünk - például eltolhatjuk őket a dallamtól. Hihetetlenül érdekes és összetett hangokat kaphatunk, amelyek hasznosak lehetnek a hangtervezésben vagy szokatlan hangzású padsokként.

FM szintézis

A Yamaha híres és sikeres DX7-ese FM (frekvenciamodulációs) szintézist használt, és a hangzás némileg ehhez a korszakhoz kötődik.

Tehát ha a 80-as évek billentyűzethangjait szeretné utánozni, ez lehet a megoldás. A DX7 zongorahangja klasszikus, de nagyon úgy hangzik, mint egy zongora digitális változata. Nagyon tiszta és érintetlen - egyáltalán nem hasonlít egy igazi zongorára, de ettől függetlenül egy olyan hangzás, amely számos klasszikus lemezhez kapcsolódik.

Ez a szintézis meglehetősen összetett formája. Két oszcillátor használatával működik; az első, az úgynevezett vivő generálja az eredeti frekvenciát, míg a második oszcillátor idővel további felharmonikusok bevezetésével modulálja azt.

Wavetable szintézis

A wavetable szintetizátorok ahelyett, hogy egy oszcillátor által generált alapvető hullámformákat használnának hangjaik építőköveként, egy felvétel mintáját használják. Ez lehet bárminek a felvétele, egy hangszertől kezdve egy állat hívásán át az eső hangjáig. A wavetable szintetizátor megragadja ennek a mintának egy pillanatfelvételét, vagy kiválasztását, és nyersanyagként használja.

Ez lehetővé teszi a vadul változó hangzásokat, és ezek a szintetizátorok az utóbbi években hihetetlenül népszerűvé váltak az elektronikus műfajok széles skáláján.

Moduláris szintézis

A moduláris szintézis visszavisz minket az eredeti Moog idejébe! Ezeket a szintetizátorokat külön modulokra bontják - egy az oszcillátorhoz, egy a szűrőhöz, és így tovább. Lényegében a szintézisnek ez a formája lehetővé teszi, hogy személyre szabottan összeállítsd a saját szintetizátorodat.

Ahelyett, hogy egy zárt, meghatározott módon működő dobozt vásárolna, különböző modulokat csatlakoztathat egymáshoz tetszőleges konfigurációban. Ez a szintézisstílus vagy hardverrel lehetséges (ahol a modulok egyenként vásárolhatók meg), vagy olyan szoftverrel, amely lehetővé teszi a különböző modultípusok virtuális összeillesztését.

Granuláris szintézis

A granuláris szintézis nagyszerű módja a furcsa és csodálatos hangok létrehozásának. A hangzás alapjául egy mintát használ - a felvételt apró hangfoszlányokra, úgynevezett szemcsékre bontja. Ezeket a szemcséket aztán rétegezhetjük, modulálhatjuk és szerkeszthetjük, hogy idővel másvilági textúrákat hozzunk létre.

Végső gondolatok

Ki tudja ezt igazán?? Viccet félretéve, a szintetizátorok összetett állatok, amelyek gazdag múltra tekintenek vissza a furcsa hangok előállításában.

Ezen a ponton már megnéztük a különböző típusokat, és azt, hogyan működnek a szintetizátorok alapvető szinten; a szintetizátorokat a könnyűzenében már évtizedek óta hallottad dolgozni.

Most itt az ideje, hogy bepiszkítsd a kezed, és szintetizálj néhány saját hangot!